Az előrecsomagolt salátákat gyártó Eisberg Hungary ügyvezetője, Gazsi Zoltán egyszerre figyel gyöngyhalászként és sarki expedíciót vezető felfedezőként alkalmazottaira. Mitől lesz valaki sikeres vezető és egyben a munkatársai szemében hiteles, vállalható főnök? Erre kérdésre kereste a választ a Forbes Legyél jobb!-nap színpadán beszélgetőtársával Knittel Martin, a Forbes újságírója. 

Tudatosan vállalta fel a magyar salátagyáros szerepét

Gazsi Zoltán 2007-ben érkezett a gyáli Eisberg üzem élére, akit azóta is sokan tévesen a cég tulajdonosának is gondolnak. Amikor 2016-ban a svájci tulajdonos megvette a céget, többen gratuláltak neki a vételhez. „Nagyon kicsi a bizalom a gyártókkal kapcsolatban, és ez a példa is azt mutatja, hogyha valaki meri a cégvezetőséget az arcával vállalni, az egyben egy nehéz felelősséget is magára vesz. Sok nagy cég ezt nem teszi meg, mert egy vezetőt sokkal nehezebb leváltani.

„Ha van egy karakteres ember, akinek van véleménye a világról, azt nagyon nehéz cserélni.”

A kezdetekben fél évig dolgozott az üzemben, salátát mosott, vágott, takarított. Szerinte ára van annak, ha valaki ismeretlenül egy működő cég élére kerül, a nulláról igenis fel kell a vezetőnek építenie magát, különben a cég fogja megfizetni a későbbiekben az árát. „A munkaátadást nem lehet megspórolni. Az nem működik, hogy adnak egy kocsikulcsot, meg egy telefont, és találd föl magad.”

Vezetőnek lenni nem egy kötelező gyakorlat

Amikor negyvenévesen megismerte a jelenlegi feleségét, ő egy randi utáni e-mailben Zoltánt egy vitorláshoz hasonlította. Ő viszont a gyöngyhalászokat kereste. Azóta ez a jelző cégvezetőként is vele maradt. „Ha nincs időm megvárni a kollégám válaszát, akkor nem kérdezem meg tőle, hogy van, ennek semmi értelme. Mindennek a mélyét próbálom keresni, hogy a hatékony motiváció, a bónuszrendszerek mitől működnek. Nekem ezt jelenti a gyöngyhalászat: nem a felszínen vitorlázunk, hanem megpróbálunk tényleg utánanézni és megtalálni a mélyben húzódó emberi kapcsolatokat.”

Az ügyvezető szerint számára alapvetés volt az, hogy szeretné jól megismerni a kollégáit. „Azt mondom, hogy aki nem szereti az embereket, az ne menjen el vezetőnek. Mindenki szeretne persze több pénzt keresni, és ez általában a vezetői pozícióhoz köthető. De ez nem egy kötelező gyakorlat”

Kulcsfontosságú szerinte, hogy a beosztottjai bízzanak benne, és ha elhívja egy szorongó kollégáját egy cukrászdába beszélgetni azért, hogy bejelentse, kapott egy díjat, akkor ne rettegjen attól összeszorult gyomorral, hogy esetleg elbocsátják. „A bizalom egy egy nagyon nehezen megszerezhető, de könnyen elillanó dolog. A vezető felelőssége pedig az, hogy felismerje, ki mennyire bírja a változást.”

Önmagában a jótékony cselekedetektől nem válunk sérthetetlenné

Pár éve vastagbéldaganatot diagnosztizáltak nála, két éve tünetmentes. „Azt gondoltam, hogy önmagában mindentől megmentenek azok a pozitív és jótékony dolgok, amiket az Eisberggel csinálunk. De ez nem így van, én úgy gondoltam, bírom. Csak a szervezetem nem bírta már. Ezt nekem még mindig tanulnom kell, hogy hogyan tudok magamra figyelni.” A kollégáival átláthatóan kommunikált a betegségéről, szerinte példát mutatott azzal, hogy őszinte volt. Szemtanúi voltak annak, ahogy az ügyvezető megküzdött a rákkal. „Ha jó a közösség, össze fog tartani, és közösen fogjátok egymást kirángatni ebből a helyzetből.”

A jó vezető legfontosabb tulajdonsága

Gazsi Zoltán úgy látja, egy sikeres vezető legfontosabb ismérve – sok más mellett –, hogy képes pszichológiai biztonságot adni kollégáinak. Meg kell tudnia nyugtatni őket, még a mostani bonyolult világban is, amikor senki sincs a válaszok birtokában. „Ez van, most ezzel kell dolgozni. Nincs olyan ember, aki a megoldást tudja, abban kell hinnünk, hogy a menedzsmentünk közösen ezt valahogy összerakja. Innen az egó szokta az egészet elrontani, hogy én merem-e vezetőként azt mondani, hogy tényleg nem tudom, figyelj, találjuk ki közösen, mert fogalmam nincs, hogy mi lesz holnapután.”

Senkinek ne kelljen ahhoz traumát megélnie, hogy elkezdjen jó dolgokat csinálni

Rendkívül aktív a Linkedinen, habár először megijedt, amikor influenszernek nevezték. Sokat dolgozik azon, hogy csak olyan gondolatokat osszon meg, amelyeknek tényleg van hozzáadott értéke. Önmagában egy díj elnyerésének hírét nem osztaná meg a felületen. „Mindig beágyazom egy sztoriba, amiről azt gondolom, hogy értéket ad. Minden egyes posztnál alszom rá még kettőt, még alakítok rajta, és gondolkodom rajta egyfolytában, hogy aki ezt elolvassa, tanul-e belőle valamit. Azt gondolom, hogy vezetőként is ez a felelősségünk.”

A betegség leküzdése óta sok mindent más szemüvegen keresztül szemlél, különösen foglalkoztatja az, hogy maradandó benyomást hagyjon az emberekben.

„Azt szoktam mondani, senkinek ne kelljen ahhoz traumát megélnie, hogy elkezdjen jó dolgokat csinálni. Miért kell valakinek meghalni, vagy levágnia a vonatnak a lábát, hogy elkezdjen adakozni egy sántákat megsegítő egyesületnek? Ez nem kell, hogy megtörténjen. Azt kívánom mindenkinek, hogy trauma nélkül változtathasson az életén.”

(Forbes)