Sikeresen teljesítette a maga elé tűzött célt az Eisberg-Grönland Expedíció: Rakonczay Gábor és párja, Vámos Nóra 30 nap és 5 óra alatt kelt át a világ legnagyobb szigetén, csaknem 600 kilométeren át húzva maguk után szánjaikat a hó és a jég birodalmában. Jegesmedvével nem találkoztak, de az út így sem volt veszélytelen. Az élmény viszont minden nehézségért kárpótolta őket, mondta érkezése után a két utazó.
Az érintetlen természet varázsa
“Mintha egy időutazásban venne részt az ember, sok száz vagy több ezer éve ott van az a jégfelület, amin átgyalogoltunk, és megérinti az embert ennek a tisztasága, az időtlensége és az egyszerűsége” - mondja Rakonczay Gábor, aki egy nemzetközi csapat tagjaként egyszer már átszelte Grönlandot.
A mostani kétszemélyes expedíció nehezebb volt, véli, hiszen sokkal nagyobb koncentrációt igényelt az út mindkettejük részéről. Mint kiderült, vegyespárosként ők az elsők, akik megtették ezt az utat, ami bár romantikusan hangzik, mégsem volt könnyű.
“A páros út annyival megterhelőbb, hogy itt nem az van, hogy valaki mögé beáll az ember, ha gyengébb napjai vannak és három napig megy a csapat mögött a kitaposott úton. Itt keményen navigálni kellett, óránként cserélgettük a vezető pozíciót.” - meséli Gábor.
Évente 15-20 ember kel át a világ legnagyobb szigetén. Nóra, aki szabadúszó fotósként dolgozik, az első magyar nő, aki teljesített az ultratávú sarki expedíciót. Speciális edzésekkel készült az útra, amelyhez ő ragaszkodott. Kíváncsi volt rá, mit hoz ki belőle az extrém helyzet.
Nem párterápia
“Ilyen körülmények között nincs helye hisztinek. Nem volt kimondottan párterápiás helyzet, de jót tett a kapcsolatunknak” - mondja. “Egymásra voltunk utalva, össze kellett dolgoznunk. Másfajta mentalitás kellett hozzá mind a kettőnk részéről, mint a hétköznapokban. Krízishelyzetben derül ki igazán, hogy mit bír el egy kapcsolat”- teszi hozzá Nóra, aki azt is elárulja, hogy a humor több nehéz pillanaton átsegítette őket.
Kihívásból nem volt hiány, az átlaghőmérséklet Grönlandon mínusz 20 fok, amihez gyakran társul viharos szél és hófúvás, nem beszélve a nehéz terepviszonyokról. A világ legnagyobb szigetét 2000 méter vastag jégpáncél borítja, ezen kellett átkelniük, eleinte felfelé kaptatva a grönlandi platóra, megküzdve a viharokkal, mély hóval, életveszélyes hasadékokkal.
“Ez egy érintetlen terület, évente legfeljebb 15-20 ember szokott átkelni itt sílécen, nagyjából 30 nap alatt. Az emberen van egy hám, maga mögött húz egy szánt, és abban van az összes élelmiszere, sátra, műholdas telefon, minden egyéb, a túléléshez nélkülözhetetlen dolog, úgyhogy ez egy viszonylag komoly sarkvidéki expedíció és talán a legveszélyesebb” - derül ki Gábor beszámolójából.
Külső segítség nélkül
A két szán összesen 165 kilót nyomott induláskor, az út végére 65-70 kilóval, az elfogyasztott élelmiszer és a vízmelegítéshez használt benzin súlyával lett könnyebb. Szoros napirendet követtek, hiszen pontosan kiszámított, 30 napra elegendő élelmiszert vittek magukkal. Egy óra menetelés, 10 perc evés, ami napközben energiadús falatokat, csokit, kekszet jelentett. Aztán, hogy behozzák az időjárási viszontagságok miatti lemaradást, egyre növelték a gyaloglással töltött időt. Napi 4500 kalóriát kellett megenniük ahhoz, hogy bírják a hideget és a napi 20, majd a végén több mint 30 kilométeres távokat. Ketten összesen 270 ezer kalóriát ettek meg az egy hónapos úton, mégis fogytak a végére.
Egy-egy kimerítő nap végén még legalább másfél órás procedúra volt, mire lepihenhettek. A viharos szél miatt sokszor hófalat kellett építeni a sátor elé, vizet forralni, elkészíteni a dehidratált alapanyagból a meleg vacsorát, majd pár órát aludni a mínusz húsz fokban. Sokszor arra ébredtek, hogy a speciális körülményekre tervezett hálózsákjuk reggelre belülről is deressé vált.
Belső hívás
Beszámolójuk szerint az utolsó három nap volt igazán veszélyes, amikor már az olvadó hóban térdig süllyedve, ködös időben igyekeztek elérni a keleti partot, a vihar is visszafogta őket és vészesen fogytán volt az ennivalójuk. Végül kisebb, múló fagyási sérüléseken kívül más bajuk nem esett.
Az út alatt más élőlénnyel alig találkoztak, leszámítva egy másik expedíció tagjait, akik épp ellenkező irányból, kelet felől érkezek. Sarki róka nyomait látták egy nap, és sok madarat, sőt, egyszer még egy legyet is, a rovart valószínűleg egy légáramlat sodorta a hómezőre. Jegesmedve nem keresztezte az útjukat, de a helyiek tanácsára vittek magukkal puskát, biztos, ami biztos. Gábor azt mondja, Grönlandon nagy a medvekultusz, de ha jön, nincs mese, lelövik és megeszik, különben a medve eszi meg az embert.
Hogy milyen késztetés indít el valakit egy ilyen expedícióra, arra nincs egzakt válasz, mondja Gábor, akiben gyerekkora óta él egy belső hívás arra, hogy világgá menjen. Az extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós rendszeresen teljesít több száz kilométeres ultrafutásokat. Korábban már átkelt Grönlandon, és egy 44 napos nemzetközi expedíció tagjaként elérte a Déli-sarkot is.
“Csinálni akarod, és kész. Nagyon erős önismereti tréningnek is felfoghatjuk, nekem ez komplexen megadja azt, amiért úgy gondolom, hogy érdemes élni. Valami felfoghatatlanul nagy célt kell választani. És ha tényleg fontos, akkor az a lényeg, hogy el kell indulni”- beszél a motivációiról Gábor.
“Itt nyersek és embert próbálók a körülmények. Az életét teszi fel az ember egy ilyen úton, csak az adott napra, az adott felatra koncentrál. Nincs, aki megoldja helyetted a problémákat, itt a természet pillananatok alatt levizsgáztatja az embert” - vallja Gábor, aki 15 éve tart előadásokat saját, extrém körülmények között átélt élményeiről, és arról, hogyan lehet átültetni a félelemről, kitartásról, túlélésről szerzett tapasztalatokat a hétköznapi vagy az üzleti életbe.
Az út névadó szponzora az Eisberg Hungary Kft volt, ahol napi szinten követték az expedíció beszámolóit, izgultak Gáboérét és Nóráért. Többen is támogatták az utat, Nóra azt mondja, a szponzorok igazi szövetségesek voltak, nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is segítették őket az út során, többször küldtek nekik biztató üzeneteket, amelyekből sok erőt merítettek.
Egyelőre kipihenik az út fáradalmait, azt mesélik, sokszor még mindig úgy ébrednek, hogy nem tudják, hol vannak. Nóra út közben készült fotóiból hamarosan kiállítás nyílik és terveznek egy könyvet is az élményeikből, miközben már szóba került a következő uticél is.
Az expedíció révén az Eisberg zászlója is eljutott Grönlandra. Rakonczay Gábor és Vámos Nóra aláírásával örök emlék marad.
