8000 méter felett már egy-egy hirtelen mozdulat is az életünkbe kerülhet. Az evés és az ivás pedig nem élvezet lesz, csupán egy újabb megpróbáltatás. Suhajda Szilárd és Klein Dávid hegymászók Péter Petra műsorvezetőnek mesélték el izgalmas kalandjaikat az Eisberg Diéta Dilemma podcastjának aktuális részében. Csúcsmászásra fel!
Letérni a járt útról
Klein Dávid csúcsrajongása egészen a gyermekkoráig nyúlik vissza, amikor még édesapja fülét rágta, hogy újra és újra felkapaszkodhasson egy nevenincs kis dombra az egyik budai buszmegálló felett. Elmondása szerint azóta is ugyanazt a katartikus élményt keresi minden mászásnál, amit odafönt megtalált. Ez az érzés pedig olyannyira mély, hogy ennyi év távlatából is élesen tudja visszaidézni. Hiszen minden benne van, amit szeret: a kaland, a fák, a sziklák és a természet is. A hegymászás varázsa számára az egyéni felelősség viselésén nyugszik, mert expedíció közben jól tudja: nemcsak magáért, hanem a társáért is felel. Ezt szövi át az a különös, romantikus hangulat, amit akkor tapasztal meg az ember, ha a járt útról az ismeretlenre lép.
A kalandok íze
Suhajda Szilárdnak, békéscsabaiként, az Alföldön kevés dolga volt a hegyekkel. Mégis úgy hozta az élet, hogy ma ezek a rendíthetetlen magaslatok jelentik számára azt a világot, melyet anno a Körösök vidékének vadregényes tája adott neki. Aztán az első családi nyaralások alkalmával szemben találta magát az Oszoly sziklájával, Csobánkán – innen pedig nem volt visszaút. A vadonban belekóstolt a kalandok ízébe: egymást követték a vándortáborok, a hátizsákos élmények, a természetben eltöltött éjszakák, melyekre ma is szívesen emlékszik vissza. Ez a szerelem pedig felnőttként sem szűnt meg, így Szilárd csakhamar bejárta a környező országok hegyeit.
A hegy szava szent
Bár a köznyelv szívesen használja a „meghódítani” kifejezést egy-egy sikeres expedíció teljesítése után, a két hegymászó ezzel egyáltalán nem ért egyet. Számukra ugyanis ennek a bekebelező, alá- és fölérendeltségnek semmi köze nincs ahhoz az érzéshez, melyet ilyenkor meg szeretnének tapasztalni. Sokkal inkább arról szól ez az időszak, hogy odafigyeljenek önmagukra, a társukra, és a hegy „szavára”.
Csak idelent mehetnek el a falig
Hegyet mászni nem könnyű feladat, ezért alapos felkészülést igényel, de a mentális és fizikális kondíció megteremtésén túl egy jó stratégiára is szükség van hozzá.
Dávid szerint csak abban az időszakban tudják magukat „elvinni a falig”, amikor idelent tartózkodnak. Ilyenkor az a cél, hogy olyan fizikális és mentális állóképességet alakítsanak ki, melyhez jó stratégia is társul. Ezek kombinációja tudja maximalizálni a sikerességet. Közben viszont fontos, hogy minimalizálják a tragédia lehetőségét is. Így odafönt mindig arra törekednek, hogy beosszák az erejüket, mert ha az utolsó energiamorzsáikkal szakítanák át a célszalagot a csúcson, akkor valakinek le kéne hoznia őket – erre pedig nincs lehetőség. Így csak idelent „mehetnek el a falig”, odafönt soha.
Szilárd elmondta, hogy ha bármelyikük is úgy érezné egy 8000-es expedíció előtt, hogy nem jó ötlet elindulni, akkor biztosan nem mennének. A cél ugyanis a csúcs megmászása, mely ilyenkor kb. két hónapig tart – távol a szeretteiktől. A helyszínhez való eljutás nagyjából két hetet vesz igénybe. Egyrészt amíg elutaznak a célországba, aztán onnan buszon, terepjárón zötykölődve a legközelebbi faluba érnek, ahonnan már gyalog teszik meg az utat. Aztán felverik az alaptábort, építkeznek, akklimatizálódnak, majd fokozatosan egyre magasabbra költözködnek a hegyen, de csak egy bizonyos magasságig (onnan mindig vissza kell térni az alaptáborba).
6000 méter felett…
A ritka levegőhöz ugyanis hozzá kell szoktatni a testet. Az alaptábor magasságáig (nagyjából 5000 m) tökéletesen lehet akklimatizálódni, hacsak nincsen valamilyen genetikai probléma a háttérben. A két hegymászó napról napra, fokozatosan terheli magát. 6000 méter fölé azonban már akkor sem költözhetnének, ha akarnának. A legendákkal ellentétben ugyanis ott még a serpák sem élhetik túl az extrém körülményeket.
Dávid és Szilárd szerint a sikeres expedíció titka nemcsak a táplálkozás, a jó stratégia, az elegendő pihenés, hanem a „heggyel való egyeztetés is”. Olyankor kell ugyanis elindítani a csúcsmászást, amikor úgynevezett időjárási ablak nyílik. Vagyis a szél sebessége és a relatív páratartalom is viszonylag alacsony.
Az életük múlhat egy-egy mozdulaton
Útközben nagyon oda kell figyelniük arra, hogy minimalizálják a veszteségeiket, ami nemcsak az erőtartalékaikat, hanem a fizikai állapotukat is érinti. A több kilométeres magasságban eltöltött napok ugyanis nem múlnak el nyomtalanul: az oxigénhiány következtében az éhségérzet is csökken. Szilárd a K2 megmászásakor 15 kilót fogyott, Dávid pedig a legelső expedíciójáról 18 kilós deficittel tért haza. 8000 méter felett az evés is problémássá válik. Ilyenkor már általában csak aszalványokat, szárított marhahúst, leveseket, vagy marcipánt fogyasztanak szívesen – nagy erőltetések árán.
Odafent nagyon fontos, hogy az evés mellett a folyadékbevitelről is gondoskodjanak, mert az eltérő élettani körülmények miatt a vér gyorsabban sűrűsödik, ezért folyamatosan hígítani kell. Ilyen magasságokban megnő a trombózis és a szívleállás kockázata is. Erre a célra havat olvasztanak fel, és az így nyert vízből teát vagy különböző táplálék-kiegészítőkkel izotóniás italt készítenek.
A nyugalmi pulzusszám is alapvetően sokkal magasabbra szökik az elhagyott kilométerekkel. Így még nehezebbé válik az evés és az ivás is, mert mindkettőt csak megfontoltan, nagy odafigyeléssel tudják végezni. Ezt pedig olyannyira komolyan kell venni, hogy egy-egy lassú mozdulaton egy élet is múlhat. Dávid elmesélte, hogy saját szemével látta 8300 méteren, az Everest északi oldalán egy szerencsétlenül járt hegymászó holttestét, aki túl gyorsan nyúlt a kesztyűjéért, és ezért leállt a szíve.
Nem csak követelni kell a testünktől…
A felkészülés, mely akár egy évig is tarthat, megköveteli az odafigyelést. Ilyenkor mindketten ügyelnek az egészséges étkezésre. Az expedíció során viszont az alaptáborokban étkeznek, ahol sok és jó minőségű ételt vesznek magukhoz, hogy bírják erővel. Egy jó menzás étkezéshez illően a szénhidrátok kerülnek előtérbe, de lehetőség szerint szívesen fogyasztanak pirított zöldségeket is. Pakisztánban pedig egy ízben még a különleges, gyömbéres kecsketüdőlevest is megkóstolhatták, mint helyi specialitást.
A két hegymászó elmesélte, hogy miután visszatérnek a hegyről, a táplálkozásuk is megváltozik: igyekeznek minél több friss zöldséget és gyümölcsöt magukhoz venni, de előszeretettel fogyasztanak egészséges összetevőkből álló turmixokat is, melyek nemcsak napindítóként, hanem nassolnivalóként is jól megállják a helyüket. Szilárd pedig még a rántottához is örömmel fogyaszt el egy zacskó bébispenótot.
Az egészséges táplálkozás tehát Suhajda Szilárd és Klein Dávid életében is fontos szerepet játszik. Az elmúlt évek során pedig megtanultak figyelni nemcsak a hegy, hanem a testük jelzéseire is – ezek segítik át őket az expedíciók során jelentkező holtpontokon, ugyanis szerintük „ha sokat kérünk a testünktől, akkor kötelességünk cserébe odafigyelni rá” – árultál el.
A podcastotITT hallgathatják meg.
