Az én salátám tortilla hátszínnel
Összetevők
1 csomag Eisberg Az én salátám
1 üveg Eisberg Cézár öntet
15 dkg (lehetőleg érlelt) hátszín
2 dl tejföl
1 csomag tortilla (búza vagy kukoricalisztes, ez utóbbit gluténérzékenyek is fogyaszthatják)
5 dkg Cheddar sajt
só, bors
egy kevés olaj és vaj a sütéshez
Elkészítés
A hátszín legyen szoba-hőmérsékletű. A húst vágjuk kis lapokra, kb. 1×3 centiméteres hasábokra. Egy serpenyőben melegítsünk fel kevés olajat, ha forró, tegyük bele a hús szeleteket. Ha megsült az egyik oldala, fordítsuk meg, sózzuk, borsozzuk, majd ismét forgassuk meg. Közben tegyünk hozzá egy kis vajat, ezzel locsolgathatjuk is. Ízlésünk szerint süssük, ha kissé véresen szeretjük, akkor 3 perc is elég. Ha a hús darabok megsültek, tegyük ki egy tányérra (esetleg tehetünk rá még egy kis vajat), takarjuk le egy alufóliával és pihentessük. Eközben a serpenyőben maradt olajban elkészíthetjük a tortillákat. A tortilla igazándiból készen kapható, így elég ha a forró serpenyőben mindkét oldalát egy percig sütjük, és kész is. Amíg a tortillák sülnek a tejfölt keverjük össze ízlés szerint Eisberg Cézár öntettel. Ha a tortillák megsültek, tegyük bele a húst, vékonyan szeljünk vagy reszeljük rá a sajtot, adjuk hozzá a salátát és a tejfölt, tekerjük fel, és kész is! A maradék salátát, öntettel vagy anélkül, tálalhatjuk köretként is.
Eisberg tipp
Ha szeretnénk még pikánsabbá tenni a tortillánkat, akkor a tejfölbe keverhetünk csilit vagy tegyünk a tortillába csíkokra vágott piros kaliforniai paprikát.