Összetevők

1 csomag Eisberg szeletelt jégsaláta
25 dkg főznivaló krumpli
5 dkg puha kolbász vagy szalámiféle
1 evőkanál fehér borecet
1 + 2 evőkanál extraszűz olívaolaj
1 evőkanál mustár
1 kiskanál porcukor
1 dl víz
só, bors

Elkészítés

A krumplit tegyük fel héjában főni. Amíg fő, keverjük össze az öntet hozzávalóit és tegyük félre. Morzsoljuk a kolbászt apró darabokra egy teflon serpenyőben, majd közepes lángon rázogatva pirítsuk meg. Szedjük ki egy konyhai papírtörlőre, hogy a felesleges zsírtól megszabaduljunk. Ha a krumpli kész, akkor egy konyharuha segítségével még forrón hámozzuk meg és kockázzuk fel. Forgassuk össze az öntettel, hagyjuk hűlni. A jégsalátát keverjük össze a 2 evőkanál olajjal, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, rendezzük el egy tálon. Halmozzuk rá a kihűlt burgonyát, majd a kolbászmorzsát.

Eisberg tipp

Ha nincs kolbász otthon, akkor kockázott bacon vagy kolozsvári szalonna is megteszi. Használhatunk szárazkolbászt is, ebben az esetben szeljük vékonyra, majd rendezzük el teflon serpenyőben, és egy nehezebb lábassal nyomassuk le, hogy szép, szabályos kolbász chipszet kapjunk. Hamar készen van, vigyázzunk, nehogy odakapjon, mert a kolbászban lévő paprika keserűre ég.